Nem tudok dönteni
2012 december 17. | Szerző: antiszocc
Abban, hogy lestrapált vagyok, vagy nyugodt. Most már úgy elvagyok, kevésbé álmodok hülyeségeket, már csak néha-néha. Kezdi átvenni a normális, szokásos élet a gondolataim felett az uralmat. Már nem a volt pasim foglalkoztat. A szüleim belenyugodtak a változásba, anyu befejezte a faggatózást, a munkám meg készül, amilyen tempóban tudom csinálni, mert senki nem csinálja helyettem. Voltam barátokkal, barátnőkkel erre, arra, bulizgatni, beszélgetni, kávézni. Az jót tett. Elterelődött a figyelmem, én nem igazán emlegetem már az exem, és a többiek se. Közbe sok mindent végig gondoltam, egy csomó olyan tulajdonsága volt, ami hosszú távon megalkuvást igényelt volna tőlem. Talán túl sokat. Távolság, munka, értékrend. Amikor barátokkal mentünk buliba (mármint az én barátaimmal, mert neki nem nagyon vannak), mindig kicsit aggódtam, hogy hülyeséget fog-e csinálni. Ennek talán akkor, mikor még együtt voltunk, kevésbé tulajdonítottam jelentőséget. Vagy nem tudom, hogy akkor miért nem zavart ennyire. Összességében én jobban jártam. Most már kezdem magam jól érezni a bőrömben, nem kell hozzá alkalmazkodnom, és egyel kevesebb ember beszél bele a dolgomba. Ő annak idején azt mondta, hogy nincs senkije rajtam kívül, akire igazán számíthat. Szerintem tényleg nincs. Nekem viszont van.
Az edzés egész jól megy, amikor van időm, lelkiismeretesen mozgok. Persze 1-1 nap kimarad, de annyi pihenés kell. A diéta mondjuk a Karácsonyi időszakban merész vállalkozás lenne, pedig kicsit kéne fogynom, mert híztam, és nem megy le. Na, de karácsony után. Máskor is sikerült, most is fog. És most már nem 25 kilóról van szó, csak olyan 7-8-ról.
A karácsonyi időszak talán azért is kevésbé szívem csücske dolog, mert mióta itt dolgozom, a kollégákra rájön a szeretünk mindenkit életérzés, és akkor ahelyett, hogy az ember hazamehetne és segítene takarítani az anyjának, itt kell ülni és bájcsevegni. Tudom, minden munkahelyen van ünnepség, de akkor sem szeretem…
Öregszem talán?
2012 december 10. | Szerző: antiszocc
Fiatal vagyok még, még is sok minden van, amit egyre nehezebben viselek. Mondjuk most a szakítás. Talán annak tudható be, hogy hamar kezdtem a “felnőtt életet” majdnem minden szempontból. Most már annyira nem bánt a dolog, de álmomban mégis majdnem mindig ott van, nem tudom elhessegetni sehogyse. Nappal csak-csak elfoglalom magam, napközben a munkahelyen, sok a munkám, próbálok arra koncentrálni. Este edzés, főzés, házimunka, olvasás…hódolok a hobbimnak, elterelem a figyelmet. Mégis minden éjjel vele álmodom. Elég “tudatosan” szoktam megélni a visszatérő álmokat, most már eljutottam addig, hogy álmomban is tudom, hogy ezt csak álmodom, és ő már nincs, és próbálom elhessegetni minden erőmmel, de csak visszajön mindig. És ezek az álmok nem feltétlenül jók, van, hogy újraélem a megalázó helyzeteket, amikbe ő sodort, talán a tudatalattim így dolgozza fel az eseményeket. Régebben például 1-2 alkoholgőzös buli, és elfelejtettem mindent, sose ittam magam sírósra, vagy ilyesmi. Pedig a barátaim mindent megtesznek, hogy elfelejtsem, vagy legalábbis ne foglalkozzak vele. Most már úgy gondolom, hogy nekem jobb lesz így mindenképpen, egy csomó apró negatívum eszembejut, aminek ott, akkor nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, pedig bosszantott. Csak szerintem talán az is benne van valahol a dologban, hogy nem tudom, hogy lesz-e más. Persze, az se lett volna jó, ha vele maradok, és azt mondják, hogy mindig lesz más, de ép ésszel belegondolva szinte sehova nem járok, havonta, kéthavonta járok el szórakozni, akkor is legtöbbször házibuli jellegű összejövetelre, mert a barátaim többségének van párkapcsolata, szóval ők nem vágynak külső jelenlétre. Így viszont elég nehéz ismerkedni. Meg azért a korombeli fiúk többségének már van komoly kapcsolata, szóval kicsit úgy érzem, hogy a maradékból válogathatok majd. Persze most még nem akarok, mert az egyedül létnek is vannak előnyei, 1-2 hónap nyugalom igazán rám fér, most az edzésre fogok koncentrálni, és talán a hobbimra, meg a diétára, de egy idő után meg fogom unni. Bár lehet, hogy nem kéne ennyire előre gondolkodnom.
Adventi időszak
2012 december 3. | Szerző: antiszocc
December van, rámtört a szokásos éves karácsony előtti utálok élni hangulat. Nem azért, mert most megint egyedül vagyok, nekem minden karácsony ilyen, ha egyedül vagyok, ha nem. Csak van, amikor jobban, van amikor kevésbé. Nálunk a karácsony mindig a veszekedésről, a kapkodásról, meg az egymást baszogatásról szólt, sos volt az a habos ünnepi cukormázas trutymó, amit az amerikai filmekben látok. Egy normális hétköznapon sokkal kevesebbet idegeskedek, utálom ezt a kötelező szeressük egymást, takarítsunk, bizonyítsunk, költsünk sok pénzt hülyeségekre dolgot. Meg szilveszterkor is utálom, hogy kötelezően bulizni kell. Olyankor soha nincs kedvem. Utálok én most mindent, és mindenkit, mondtam, szokásos karácsony előtti rohadjon meg mindenki hangulat… Kellemes készülődést mindenkinek!
Múlt éjjel
2012 november 30. | Szerző: antiszocc
Megint eldőltem, mint egy zsák cement. Valamikor az éjszaka közepén pedig arra ébredtem, hogy hangosan nevetek.
Tudtam
2012 november 28. | Szerző: antiszocc
Hiába, ismerem már a szervezetem meg az agyam rajtam kívül álló okok miatt történő reakcióit. Aludni már ismét tudok, gond nélkül. De azt is tudtam, hogy ezzel nincs vége. Már csak az ingerültségnek kéne elmúlnia, amit nehezítenek egyrészt a szüleim, mert nekik később mondtam meg mi történt, és anyu azóta folyamatosan faggatózik, hogy biztos ne tudjak másra gondolni. Oké, előbb is elmondhattam volna, és akkor ezen már túl lennénk, de tudja, hogy nem kívánom, hogy tanácsokat adjon, mert érdemben számomra használható tanácsot nem tud adni, ezért nem szoktam vele megbeszélni a problémáimat. Gyarkorlatilag ha neki valami nem tetszik, lehurrog, és én általában arra a következtetésre jutok, hogy van nekem elég bajom anélkül is. Így általában fáziskésésben van, és ez azt eredményezi, hogy számomra régi dolgok foglalkoztatják, mikor valami oknál fogva nem tudom eltitkolni előle a sokszor már megoldott problémáimat. Meg otthon egyáltalán nem tartják tiszteletben a privát szférámat, ha rossz kevem van, akkor azonnal akaratosan követelik, hogy mondják meg mi a baj, (persze, segíteni akarnak, alapvetően nem rossz szándékkal fordulnak felém, de) nem értik meg, hogy a reakcióik miatt nem akarok mindent megosztani velük, mert az a tapasztalatom, hogy van, amit egyszerűen nem érdemes. Ha pedig ezt elmodom, azon egyszerűen megsértődnek. Így ez a dolog folyamatosan körbe-körbe ellentéteket szül, öngerjesztő folyamathoz méltón.
A másik, ami most a hátam közepére se hiányzik a munka. Egyrészt az ottni dolgok miatt alapból kevésbé tűröm a stresszt, másrészt máskor mindig unalmas, és monoton, most megint nagyobb feladatot kaptam. (Igen, nagyon jó az időzítés.) Persze a barátnőim azt mondják, hogy most ez biztos jó, mert nincs időm máson gondolkodni. De annyira nem jó. Plusz még mint kiderült a hátam mögött megegyeztek a kollégák, hogy egy úgymond fakultatív feladatot majd én fogok elvégezni. Ez most végképp sok volt. Legszívesebben magamra zárnám a szobám ajtaját, és kikapcsolnám a telefont, de sajnos most nem tehetem meg.
Előbb-utóbb persze ez is elmúlik, a munkával majd végzek, a másik feladatot vagy megcsinálom, vagy nem, az igazából a szabadidőmet igényelné, mégpedig elég sokat, és elvileg egy olyan feladat, amiben mindenkinek részt kéne venni becsületből. Nem hiszem, hogy elvárható lenne, hogy magamra vállaljam a felét egymagam. Szerintem egy újabb lépés lesz a nyugalmam felé, ha végre hajlandó lesz vissza adni a nála hagyott dolgaimat. A szüleim pedig belenyugszanak, hogy felnőttem, és arról tudnak velem kapcsolatban, amit én elmondok nekik, mert nincs már senki, aki beírjon az ellenőrzőmbe, hogy már megint mit műveltem.
A, mint alvászavar
2012 november 25. | Szerző: antiszocc
Úgy döntöttem rendbe szedem magam, nem lehet egy pasi miatt túl sokat keseregni. Összeszedtem fejben az összes pozitívumot, amit azáltal élvezhetek, hogy ő elment. Most nem részletezem őket, bizony rá kellett jönnöm, hogy vannak számomra igenis nagyon fontos dolgok, amikről szó nélkül lemondtam a kedvéért. Vagyis egyenként annyira nem fontosak, inkább sok apróság. Az volt inkább zavaró, hogy ő pedig nem kötött kompromisszumot semmiben, ellentmondást nem tűrő módon jelentett ki dolgokat, és nem is érdekelte, hogy az nekem miért fontos, ami szerinte a hülye ribancok sajátja. Én viszont úgy érzem, hogy nem kell mindenben behódolni, csak azért, mert a minden lében kanál vénasszonyok szerint “benne vagyok már a korban” és hogy képzelem, hogy nem megyek férjhez, és nem szülök gyereket, mikor mindjárt 30 éves leszek. Nem szándékozom senkit megsérteni, de nekem ez a kevésbé fontos dolgok közé tartozik. Na meg nem is vagyok egy kimondott anya típus. Mindegy, erről majd egy másik posztban talán. Szóval most, hogy mindent végig gondoltam, egész jól vagyok. És ráértem ezen gondolkodni, mert az utóbbi napokban nem alszom. Próbáltam már nyugtató teát, olvasni, tévézni… Előbb-utóbb majd elfáradok annyira, hogy bekómálok, és onnantól az alvási fázisaim is visszaállnak a megszokott rendbe.
Majdnem
2012 november 19. | Szerző: antiszocc
Majdnem elhittem, hogy van van értelme időt szánni erre a pasira, majdnem lett is belőle valami. Ilyen marhaságon is elmehet egy kapcsolat. Már majdnem túl vagyok rajta. Tanulság: aki elsőre nem tűnik teljesen épeszűnek, az nem is az.
Hülye
2012 november 15. | Szerző: antiszocc
vagyok.
Megint azt hittem, hogy talán összejön, de nem. Reménykedtem, naiv voltam, és ezért haragszom magamra. Jól esős fogta magát, és egyik pillanatról a másikra rám unt, és elküldött a francba. Még a pontos okát se tudom. Azért megmagyarázhatná. Magamra haragszom, hogy miért gondoltam én, hogy ebből lesz bármi. Nem hittem a barátaimnak, pedig mondták. De legalább ők ott vannak nekem.
Életigazság
2012 november 8. | Szerző: antiszocc
Rájöttem, az a legrosszabb a munkában, hogy akkor jó, ha nem lesz vége. Ez így leírva elég paradox. Szóval például ugye az óvodának 3-4 év alatt vége, az általános iskolának a 8. év után vége. A középiskolának jó esetben 4 év elteltével vége, a főiskolás éveknek is vége szakad így, vagy úgy, és a különböző tanfolyamoknak is lejár egyszer az ideje. A munkának viszont belátható időn belül nem lesz vége, vagy ha igen, akkor előbb-utóbb éhen halsz.
Évzárás
2012 december 20. | Szerző: antiszocc
Álmos vagyok és lestrapált. Eleget alszom, de mégis folyamatosan ásítozom. Kezdek attól tartani, hogy oxigénhiány, vagy valami betegség. Nincs kedvem semmihez. Az ünnepekben azért vár rám jó program bőven, találkozom az unokatestvéreimmel és talán ki is alhatom magam. Ezt azért várom. Szilveszterezni is barátokkal megyek, és most végre nem stresszelek azon, hogy a pasim kellemetlen helyzetbe hoz-e, csinál-e valami hülyeséget, vagy esetleg csak mint a múlt évben, eszméletlenre issza magát, én meg agonizálhatok, hogy hívjak-e mentőt. Szóval sorban jönnek elő az előnyök. Na, de nem szoktam új évi fogadalmakat tenni, de ezt már eldöntöttem, hogy a jövő év rólam fog szólni – az első fele/harmada mindenképpen, és a legfontosabb dolog, amire törekedni fogok, az, hogy megvalósítsam amit én el szeretnék érni, akár tetszik a szüleimnek, vagy bárki másnak, akár nem, a másik pedig amit ki akarok alakítani, a nyugalom. Elsősorban a saját nyugalmam. Nem fogok olyan emberért aggódni, aki nem érdemli meg, és nem fogok apu akaratának behódolni, és azért nem menni szórakozni, mert ő azt akarja, hogy elvigyem valahova, és lusta gyalogolni. Lassan 30 éves leszek, és nekem is ez az egy életem van, ezentúl kicsit önzőbb leszek.
Oldal ajánlása emailben
X